Egy könyv illata

Egy könyv illata

Carlos Ruiz Zafón: A szél árnyéka

2020. május 27. - Albert Szilvia

Ritkán veszek a kezembe, olyan könyvet, amit/amiről letettem. Nem hiszek abban, hogy el kell olvasni a könyvet, amibe bele kezdtünk. Két okból is: egyrészt a rossz ételt is visszaküldjük az étteremben, vagy akár a színházból is kimegyünk két felvonás között, ha az nem tetszik, akkor miért lenne a rossz könyv kivétel? Le kell tenni. Másrészt túl rövid az élet, és túl sok a jó könyv. Nem érdemes a jó könyvek elől elvenni az időt.

No és ezt a könyvet  8 év után valahogy mégis újra a kezembe kellett vennem. Először túl jacifantosnak éreztem a nyelvezetét, körülményeskedőnek a történetet. Aztán néhány hete egy könyvajánlóban írtak róla ( csupa szépet s jót) és éreztem, hogy ezt most el kell olvasnom. Mennyire jól tettem, már az első mondattól magával ragadott, és el sem engedett. A gondolataim között bujkált a cselekmény, miközben mosogattam, miközben futottam, miközben tettem, amit az ember tesz a mindennapjaiban. Az a fajta könyv, ami beléd költözik, nem nyugszol, amíg ki nem olvasod, de mégsem akarod kiolvasni, mert akkor végére érsz a varazslatnak! 
minden benne van: pörgős cselekménysor, csupa-csupa szimpatikus, illetve érdekes szereplő, szépen megírt jelenetek. Nem véletlenül használom a jelenet szót, mert olyan, mintha egy filmet néznénk, gyorsan váltakozó helyzetek, a leírások is ehhez a retorikához alkalmazkodnak.

A cselekményről röviden: David Sempere, a félárva kisfiú, édesapja segítségével örökbe fogad egy könyvet az Elveszett Könyvek Temetőjéből. A könyv írójának élete nem hagyja a kisfiút nyugodni, így nyomozásba kezd. Szép lassan David élete összemosódik az íróéval. Segítő barátok hada veszi körül, akikkel igyekszik a rejtélyes bűnügyi szálakat felgöngyölíteni és az ellenséget legyőzni.

Összességében magával ragadó olvasmány, hollywoodi filmekre jellemző pergő cselekménysorral. Kicsit misztikus, romantikus, és nagyon szép nyelvezetű. Röviden: öröm olvasni.

Értékelés:10/9,5

 

egyéb: 

Vaszilij Akszjonov: Moszkvai történet

      Vaszilij Akszjonov Moszkvai történet című műve az a fajta könyv,  mely vonzza  tekintetet, amikor belépünk a könyvesboltban vagy a könyvtárba. Legalábbis az enyémet vonzotta. Tekintélyt parancsoló 1160 oldala, szerelmet, halált,  életet ígérő címlapja sok izgalmat sejtet. Minden könymoly ismeri azt az érzést, amikor a friss szerzeménnyel a táskában igyekszel haza, majd minden halaszthatatlan teendődet el is halasztod,  csak hogy felcsapdhasd az új könyv fedelét.  No, én is így tettem a Moszkvai történettel,  majd viszonylag gyorsan vissza is csuktam. Elsőre nem ragadott meg a sztori, be kell vallanom, az első kb. 150 oldal döcög. Nyilván rá kell hangolódni minden könyvre, bele kell magad helyezned, de ha sikerül a szerző kicsit  pikírt hangnemét megszeretni, akkor fantasztikus, hosszú kaland veszi kezdetét a 20. századi Oroszországba. 

         A könyv a tehetségekkel, kiemelkedő személyiségekkel "zsúfolt" Gradov  család történetén keresztül meséli el az 1924-1953 közötti időszakot. Nyilván, van szerelem, sok szenvedés és halál, sok túlélni akarás is, ebben a sztálini elnyomó rendszerben. Miután lebilincsel a mű a sok hátborzongatóan izgalmas emberi sorssal, le is taglóz a rengeteg kegyetlenséggel, brutalitással. Ha néhol szòszátyár is a szerző, azért igyekszik a történelem és a családi sztori közötti egyensúlyt megtartani, amiben segítségére van az, hogy néhány szereplője maga is a történelem alakítója és nem csak elszenvedője.  A könyv hátlapján párhuzamot vonnak a Moszkvai történet és a Háború és béke között, sőt nagy merészen a 20. század Háború és békéjének titulálják. Hm, merész kijelentés, inkább maradjunk annyiban, hogy biztos nem vár minket annyi szómagyarázat, mint a Háború és békében. Ami nekem nagyon tetszett, hogy lerántja a leplet a nagy vezérek gyengeségéről is, így láthatjuk Sztálint, ahogy székrekedéssel küzd, vagy Beriját aki odavan a fiatal lányokèrt. Azokat a néhány oldalas elvont skicceket én személy szerint kevésbé értékeltem, melyekben a szerző megszólaltat élőlényeket, elsősorban állatokat, illetve azok szemével láttatja az eseményeket, egyszerűen  szerintem nem illik a mű stípusához.  Ellenben szerettem az "újság kivàgàsokat", amikor az épp aktuális sajtòanyagbòl szemezget a szerző, így mutatva sok esetben a külvilág hozzáállását az Oroszországi eseményekhez.

Ha néhány szóval kellene jellemezni...grandiózus csalàdregény, látkép a sztálini diktatùráròl..

 

downloadfile-1.jpg

süti beállítások módosítása